Privát túra ajánlat

Brandépítés sétával

cégeknek, szervezeteknek

A városi séta az egyik leghatékonyabb és legtrendibb médium, ha új utakat keresel a közönségedhez.

Íme, néhány ütős referencia →

Megalakulásunk óta a legkülönbözőbb szervezetek kerestek meg azzal, hogy cégük, szervezetük arculatának alakításához járuljunk hozzá városi séta szervezésével:

  • Egy csepp siker – a Zwack Unicum Zrt. felkérésére túrát állítottunk össze a Zwack-család életének legfontosabb állomásaiból. Mind a mai napig ez az egyik legnépszerűbb csapatépítő programunk, hiszen melyik ambíciózus csapat ne szeretne végighallgatni egy ipari sikertörténetet, majd a végén pincelátogatás keretében kortyolni a jól megérdemelt italból?
  • Hanna és Aladár – a Libri Könyvkiadó bestsellere volt 2012-ben Szegedy-Maszák Mariann Csókolom a kezét! című családtörténete. A több kiadást megért sikerkönyvből készült városnézésünk a budapesti alternatív városnézések történetének első nagybuszos programja volt.
  • Ahol a pénz lakik – Megrendelőnk a Budapesti Értéktőzsde volt. Segítségünkkel megtanították az érdeklődőknek, hogyan „készül” valójában egy kereskedelmi központ, egy világváros…
  • Gazdagréten a szomszédokkal – Az MTVA-val együttműködve a népszerű tv-sorozat rajongótáborát szólítjuk meg.
  • Made in Italy – A pesti Belváros olasz vonatkozású helyeivel a Budapesti Olasz Kultúrintézettel együttműködve ismertetjük meg sétálóinkat.
  • Embermentő diplomaták – nagysikerű emlékséta a vészkorszak hőseiről, amit a holokauszt 70. évfordulójára rendelt meg tőlünk a Lengyel Intézet, valamint Olaszország, a Vatikán, Portugália, Spanyolország, Svédország és Svájc Nagykövetsége

    Lépjetek kapcsolatba Zsuzsival:Péczely-Kozák Zsuzsanna

    privattura@setamuhely.hu

    +36709483350



Privát túrát szeretnél?
Munkatársunk segít!

Péczely-Kozák Zsuzsanna

Sétamenedzser

privattura@setamuhely.hu +36 70 948 3350